2019. december 15.


 
Történelmi helységek

Atya
 
Középkori település, amely az iszkaszentgyörgyi határban volt, a név Atyus személy, illetve nemzetségből származik, ami meggyőző bizonyíték a helység alapítója nevére. Első említése 1334-ből származik Atha változatban. A szájhagyomány szerint ezt a kora Árpád-kori falu helyét a rókaliki dűlőben találni, a Gaja partján, szinte ikertestvérként Mohával. Az atyai, mohai országút Fehérvárt kötötte össze a Kelet-Bakony erdőségeivel, településeivel: Ó-Guth, Új-Guth, Vaskapu, Zoboka irányában (a Gaja mentén), Rókaliki-dűlő egykor Atya falu része volt (ahogy Zalában nevezik): „szege volt”. Ilyen szegeket találunk Szentgyörgyön, főszeg, alszeg (ószeg) néven, Csóron (a Bárnevolna) Fehérvárcsurgón (a Kutyaszorító). A középkori településekben nem az utcák domináltak, hanem a „szegek”, melyek különálló településrészként hajdan egy-egy nemzetség tulajdonában voltak.
 
1334-ben osztályos per zajlott le a nemes urak között több birtok ügyében, melyek között szerepelt Atya birtok. Volt itt birtoka a székesfehérvári káptalannak is. Közvetlenül a török hódítás előtt faluként említi a forrás. Sorsa ezután egybeesett a féhérvárkörnyéki helységekkel. Középkori falu, melynek temploma is volt.
 
A török alatt a falu lakói protestánsok, aki a házak elpusztítása után – Szentgyörgyre, illetve a környező biztonságosabbnak vélt településekre menekültek. Végleg a falu 1683-ban a török hadak Bécs alá vonulása idején pusztult el, melyet lakói nem építettek fel. Atya falu pusztulásával és lakóinak szétszéledésével kezdték Szentgyörgyöt és Iszkát egy településnek tekinteni.
 
A hódoltság után a Várkonyi Amadé családé lett. A XVIII. század végén nagy gazdasági központ, viszonylag sok épülettel (29 ház volt a pusztán). Az elpusztult Atya falu romjai a XIX. század közepén még jól kivehetőek voltak. Atyát 1860-tól Zsigamajornak is nevezték. A puszta nevének e használata nem ment át a köztudatba. Iszkaszentgyörgy határában van Atyafő-dűlő.
 
A templom romjai a XIX. század közepén is láthatók voltak. 1782-ben a szentgyörgyi református templom építéséhez az atyai romokat felhasználták. Az atyai templom körül temető volt, s a falu a Gaja partján terült el, Moha faluhoz elég közel, Csurgó és Isztimér között. (A mai Rókaliki-dűlőben.) Atya határához tartozott Bittó, Somosmály, Kincses, Vöröshegy.
 
 
Rákhegy
 
A település nevével először „Villa Gut” néven találkozhatunk egy 1201-es oklevélben. 1254-ben „Terra Gut”, 1359-ben és 1462-ben „Poss. Gut”, továbbá „Gwth” alakban fordult elő. A török hódoltság alatt elpusztult. Újraépítéséről szervezetten nem gondoskodtak.
 
II. József idején 35 házban 57 család élt, a lakosság száma 277. Az iszkaszentgyörgyi uradalomhoz tartozik. Két részre válik: Ó-Guth és Új-Guth településre. 1842-ben Rákhegynek nevezik. 1921-ig Gúttamási közigazgatási hatáskörébe tartozik, de ezután Fehérvárcsurgóról igazgatták. 1966-ban Kincsesbányához kapcsolták, régi nevét megszüntették. Új neve Rákóczi utca. Kincsesbánya belterülete. A bányaművelés következtében a település visszafejlődött, de napjainkban újra fejlődésnek indul.
 
 
Tatár-hegy (Tatárkő)
 
A hagyomány szerint a tatárok vigyázó helye volt, ahonnan Székesfehérvárt kémlelték. A Tatár-hegyen különböző alakú kövek láthatók, amelyek (a monda szerint) a kővé vált tatárokat mutatják.
 
 
Kincses-szőlőhegy
 
A XVIII. században népesült be. Kincses-hegy lapos korong alakú köveiről nyerte nevét. A sima, különböző nagyságú kőlencsék az eocénkori szubtrópusi tengerek érdekes kövei. Sekély tengerekben óriási tömegekben éltek a meszeshátú egysejtű élőlények. Bittó, Kincses és a Dunántúli Középhegység más részén is gyakoriak ezeknek az ős egysejtűeknek megkövesedett maradványai. A kis korong alakú köveket Szent László pénzének nevezte a nép. Két monda is szól róluk. Az egyik szerint Szentgyörgy falu birtokosa a tatárok elől menekülve, hogy egérutat nyerjen, elszórta pénzét, ez a rabló tatárok kezében kővé vált. Másik monda szerint a környék valamelyik földesura Úrnapján arattatta a lencsét jobbágyaival, és ez vált volna kővé.
 
Bittó
 
A mai település egyik őstelepülése, a mai község helyén feküdt egykor. Nevét az ugyanitt elterülő Bittó hegytől nyerte. A terület korábbi neve Táborállás és Táborhegy volt a XVIII. században. Bittó hegy levéltári forrás szerint egy Sárosfalvi Bittó személytől nyerte elnevezését, kilétét azonban és a környékhez kapcsolódását nem sikerült tisztázni. A hagyományok egy bitófával hozzák kapcsolatba a helynév eredetét. Ezek szerint Bittó hegyen embereket végezetek ki valaha, és erre a helyre kegyeletül egy fakeresztet, majd egy haranglábat is állítottak a XIX. században. Ezek valóban álltak Bittó hegyen az 1950-es évek elejéig.
Táborállás és Táborhegy nevek eredete a török kor 1601. és 1602. évi eseményeire vezethető vissza. „Régente ez Táborhegynek neveztetett, mert ezen hegyről pusztítatott el a Vaskapui erősség” – írja egy forrás 1718-ban. Lehetséges, hogy a törökök ideiglenes táborhelyéül szolgálhattak a Bittói dombok a Székesfehérvár elleni 1602. évi hadműveletek előtt.
 
 
Vaskapu
 
A rómaiak jelenlétére a Vaskapu gát 1971-ben feltárt maradványai utalnak. Ezek szerint a völgyszoros mesterséges gátját a rómaiak építették a II. században és a Gaja vizét összegyűjtve fürdőt létesítettek a mai fehérvárcsurgói víztározó területén. A szóbeli hagyományok szerint a törökök a rómaiakhoz hasonlóan felfogták a vizet a Vaskapui gáttól nyugatra eső területen azzal a szándékkal, hogy a felfogott vízzel Fehérvárt elöntsék.
Oldal nyomtatsa

Köszönjük, hogy ellátogatott honlapunkra.